Hosszú idő után először került megrendezésre biogáz témájú rendezvény Magyarországon. Az esemény fő témája a vajszlói biogázüzemben átadott szárító és pellettáló technológia üzembe helyezése és rendes üzemének elindítása volt. A műszaki látogatás mellett a meghívottak több előadást is meghallgathattak a témához kapcsolódóan. Ezek elsősorban üzemeltetési tanácsokat és fejlesztéseket vonultattak fel, valamint az értékesítési árbevétel növelésének stabilizálását szolgálták.
A több éves csend után nem meglepő módon nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt (közel 20 erőmű üzemeltetői és tulajdonosai tekintették meg a prezentációkat, a résztvevők száma 50 fő felett volt). Egyértelművé vált, hogy Magyarországon ismét megnőtt a biogáz témájú konferenciákra és szakmai eseményekre való igény.
A rendezvényt a Kapacitás Energia/Asema csapata szervezte. Ezúton is köszönjük a munkájukat!